Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Ifjúsági Olimpiai Játékok

Klub szakosztály 2014-08-21

Augusztus 10-én délben a SYMA Csarnoktól indult útnak a magyar csapat a szombaton, augusztus 16-án kezdődő és augusztus 28-ig tartó nanjingi II. Ifjúsági Olimpiai Játékokra. Klubunkat két sportoló képviseli. Sztankovics Anna úszásban, Péni István pedig légpuskában áll rajthoz. Az alábbi fénykép az indulásnál készült (a nagyobb méretért kattintson a képekre).


Kb. egy tizenöt órás repülő után megérkezett Nanjingba a csapat. Az alábbi fotót már ott készített Anna és István.


(Az Ifjúsági Olimpia kabalafigurájával Lelével)

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban (kinti idő szerint délelőtt 10 órakor) klubunk úszója, Sztankovics Anna is medencébe szállt a női 50 mell előfutamában és ha már ott volt, akkor a legjobb idővel, 32:02-vel jutott a vasárnap dél körül megrendezésre kerülő középfutamba.
Másik magyarként, Sebestyén Dalma Anna mögött a második idővel kvalifikálta magát a középfutamba 32:09-es idővel!

   

Sztankovics Anna a vasárnap hajnali úszást követően az elődöntőben is remekül hajrázott és szinte az elsővel azonos idővel (32:01), harmadikként jutott be a magyar idő szerinti hétfő délben megrendezésre kerülő női 50 méteres mell döntőjébe!

Sebestyén Dalma a hetedik idővel lesz ott a hétfői fináléba!

   

ÉS MEGVAN! SZTANKOVICS ANNA BRONZÉRMES!

A hétfői nap rendezték a női 50 méter mellúszás döntőjét, ahol klubunk sportolója, Sztankovics Anna a harmadik helyen végzett.

Az első tíz méteren Anna kicsit beragadt, de az utolsó tizenötön egy nagyszerű hajrá elindítva harmadikként nyúlt be, így bronzérmet szerzett!

   

Sebestyén Dalma a nyolcadik helyen végzett.

A díjátadás pillanatai:

 
 

IDE kattintva 19:25-től megtekinthetik a döntőt, 1:14:21-től pedig az éremátadást!

Anna kedd délután a női 100 méter mellúszás elődöntőjében szerepelt, ahol a futamában a negyedik helyen végzett 1:09:84-es idővel, így a nyolcadik helyen jutott a szerdán kb. fél egykor megrendezésre kerülő döntőbe!

Sebestyén Dalma az ötödik idővel lesz ott a fináléban!

 
 

ÚJABB BRONZÉREM!

Szerdán - magyar idő szerint - hajnalban sportolónk, Péni István a légpuskázók 10 méteres számában a harmadik helyet szerezte meg 183.5 pontos lövéssel.

A kvalifikáció során 624.2-őt lőtt, ezzel - szintén - a harmadik helyen jutott a döntőbe.

 
  
 

(Fotó. facebook, issf-sports.org)

Közel tíz napja vagy(tok) kint Nanjingban! Milyen volt a fogadtatás, hogy érezed/érzitek magatokat kint?
Fantasztikus minden, a szervezők nagyon kitettek magukért. Bármi kérdésünk van, legyen az a legbanálisabb is, válaszolnak, segítenek. Ha kell, kísérgetnek minket mindenhova, már-már zavarba ejtően kedvesek (nevet – szerk.). A csapat is nagyszerű, remek a  hangulat, igyekszünk együtt járni mindenhova, ha úgy alakul, még az edzéseink is közösek. Hál' istennek az eredményeink is jók és bízunk benne, hogy hasonlóképpen folytatódik majd számunkra az olimpia.

Kint nagyjából hogy telt/telik egy napod? Edzések, pihenés, városnézés?
Általában délelőtt vannak az edzéseink, így szinte mindig korán kelünk. Utána – ha sikerült – közös ebéd következik, majd egy szemhunyásnyi pihenő és irány a kondi. Tóth József, a MOB utánpótlás igazgatója tartja a tréningeket. Elég sok a fizikai edzés. Kedden, a verseny előtt volt a hivatalos edzésem. Mivel a lövészet már két versenynapon túl volt, UTE-s edzőmmel, Kissné Oroszi Edittel bejártuk a város nevezetességeit. De persze amint visszatértünk folytatódtak a tréningek.

Hogy érezted magadat a verseny alatt?
Valamiért az előtte való nap nem izgultam annyira, mint ahogy szoktam. Úgy éreztem, minden a helyén van, „egyben” voltam a fegyverre. Ennyire nem éreztem még magabiztosnak magamat. Az edzéseken jöttek az „eredmények”. A versenyt nagyon élveztem, szinte abba sem akartam hagyni.

A döntőben érezted, hogy meglehet a második hely? A pontok alapján a vége felé volt rá lehetőség!
Végig nagyon szoros volt a verseny, tizedek választották el a kieső helyen levőket a továbbjutóktól. Sajnos a kínai srác lövései nagyon „rendben” voltak, így hamar nagy fölényt tudott kialakítani magának. A döntőben többször is kieső helyről hoztam vissza magamat, egyszer a hatodikról, egyszer a negyedikről. A kritikus ponton viszont mindig sikerült jókat lőnöm és a harmadik helyen végeznem.

Egy szám még hátravan Istvánnak, hiszen 21-én – helyi idő szerint – délután egy Mix verseny keretében egy egyiptomi lánnyal fog lőni. Ezek a Mix-számok nem számítanak bele a versenyben, csak Ifjúsági versenyeken rendeznek ilyet.

A verseny összefoglalóját IDE kattintva tudja megtekinteni!

GRATULÁLUNK ISTVÁN!

MEGVAN A HARMADIK DÖNTŐ IS!

Sztankovics Anna főszámában, a 200 méter mellúszásban a legjobb idővel, 1:29:89-cel - egyedüliként 1:30:00-on belül - jutott a péntek kb. fél egykor sorra kerülő döntőbe!

Sebestyén Dalma a harmadik idővel kvalifikálta magát, így két magyarért is szoríthatunk délután.

 
 

István utolsó száma a légpuskások 10 méteres nemzetközi Mix versenye volt, ami ugyan nem számít bele az olimpiai számba, csak ifjúsági versenyeken rendeznek ilyet (ez volt az első alkalom, hogy olimpián is), de ugyanúgy beleszámítják az éves pontszámokba. A szabály az, hogy a férfiak első helyezettje, a nők utolsójával kerül össze és így tovább, a második a tizenkilencedikkel, a harmadik a tizennyolcadikkal, stb. Fontos, hogy egy azon országból nem lehet összesorsolni senkit.

Sportolónk egy 16 éves egyiptomi lánnyal, Hadir Mekhimar-ral került egy párba. A kvalifikáció során éppen hogy lemaradva az első helytől, négy tized ponttal a második helyen végeztek, majd a 16 között egy Szerb/Fülöp-szigetek-i párost győztek le 10:3-ra. A négy közé jutásért egy bangladesi/Örmény duó volt az ellenfél, de ők sem tudtak felülkerekedni Pistáékon. A végeredmény 10:4 lett. A döntőbe jutásért az ellenfél egy San Marinó-i/Szerb párost sikerült 10:5 arányban legyőzni, így bejutottak a döntőbe.


(foó: ISSF twitter)

A fináléban Argentin Fernanda Russo és a Mexikói Martinez Valdes került össze Istvánékkal. Duónknak sikerült gyorsan elhúznia 3-0-ra, majd 4-2-re, onnan viszont már nem volt esélye a másik párosnak és 10-2-re győzött a magyar/egyiptomi duó.

Ha valaki lemaradt volna a versenyről, ITT tudja megtekinteni!

GRATULÁLUNK!

ÚJABB BRONZÉRMET SZERZETT SZTANKOVICS ANNA!

Pénteken délután rendezték meg a női 200 méter mellúszás döntőjét, ahol úszónk a harmadik helyen végzett, így újabb bronzérmez szerzett az Ifjúsági Olimpián!


(fotó: MTI)

GRATULÁLUNK ANNA!

Két bronzérmet szerzett a II. Ifjúsági Olimpián Anna, aki az alábbi interjúban elmondja, hogy érezte magát a döntőkben, illetve hogy milyen kapcsolatban van úszótársával, Sebestyén Dalmával.

- Milyen elvárások fogalmazódtak meg benned az olimpia előtt?
- Részemről az elvárás elsősorban az egyéni csúcsom megúszás volt, ami 200 méter mellen sikerült is. Nem vagyok csalódott, hogy a másik kettőben (50 méter mell, 100 méter mell – szerk.) ez nem jött össze, mivel 50 mell előtt még olyan edzés volt kiírva nekem, ami a 200 méterre készített fel. Edzőim részéről is szerintem elsősorban a 200-as egyéni csúcs volt az elvárás. Azt nem mondták, hogy titkon milyen érme(ke)t remélnek tőlem.

- Menjünk versenyről versenyre. Az 50 méter mellúszás döntőjében egy remek hajrával szereztél érmet, bár mintha kicsit csalódott lettél volna az éremátadón! Hogy érezted magad a finálé után?
- Egyáltalán nem volt csalódott az éremátadás után, talán azért látszott ez rajtam a dobogón, mert akkor már a következő napokon gondolkoztam. Persze lehet mondani, hogy ha megúszom a legjobbamat, lehettem volna második is, sőt, ha egy kicsit jobb a rajtom, akkor ….., de ezen a „mi lett volna ha...” részen nem érdemes gondolkozni. Ugyan úgy lehettem volna negyedik is, de végül harmadik helyen értem célba és ez így van jól (nevet – szerk.).

- A 100 méter döntőjében a nyolcadik helyen jutottál be. Ennyit kivett belőled az 50 méter?
- Sajnos az 50 méteremen nem voltam technikailag a toppon és ez a 100 méter elő és középdöntőjére is igaz volt, de szerencsére a finálé már jobban sikerült. Bevallom őszintén, a 100 méter mell után volt bennem egy kis csalódottság, de szerencsére volt egy napom összeszedni a gondolataimat és csak a 200-ra összpontosítani.

- A főszámodban, 200 méteren uraltad az előfutamodat és a döntő alakulhatott volna máshogy is számodra. Milyen volt belülről?
- A 200 méter elődöntőben jól becsapott az ukrán és a koreai lány, nem gondoltam volna, hogy mindketten ilyen nagyot fognak úszni a döntőben is. Azt, hogy mit éreztem közben nem tudom megmondani, mert annyira magával ragadott az egész, hogy az utolsó harminc méter kivételével nem emlékszem mi történt. Viszont ez a harminc méter szerintem még sose fájt ennyire.

- Több alkalommal is egy magyar úszótársad (Sebestyén Dalma – szerk.) ellen úsztál? Beszéltetek a versenyek után az eredményekről? Kicsit cukkoltátok egymást előtte-utána?
- Úgy érzem, Dalmával már egy összeszokott páros vagyunk. Eleinte nagyon zavart, hogy van mellettem valaki, akit jól ismerek, de mostanra már megszoktam, sőt, a mai elődöntőben (200 méter mell – szerk.) már viccelődtünk is, hogy arrébb kéne lökni az ukrán lányt, hogy egymás mellett úszhassunk (nevet – szerk.)!

 
 

Képek

2019.évi Karate Magyar Bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41